Címkék: GYIK | Technológia és fogalmak | Klasszikus
28.8.2024 | 8 MIN
Mechanikus óráinkat mindenféle mágneses csapdák veszik körül. Indukciós lemezek, iPhone-ok, mágnesek a kézitáskákban, elektromos készülékek a háztartásban és így tovább. Így masszíroznak minket az óramárkák, hogy megpróbálják antimágneses óráikat erőltetni. De ez a probléma határozottan nem 21. századi probléma. Mi az antimágneses órák története, milyen újításokat hozott az antimágnesesség elleni küzdelem, és mit kell valójában teljesítenie egy ilyen antimágneses órának? Erről szól az Órák és mágnesesség című sorozat második része.
A sorozat első része Órák és mágnesesség:
28.8.2024
MINDEN A TÉMÁBAN: Órák és mágnesesség – A mindennapi életben
Egészen egyszerűen és általánosságban az antimágneses óra olyan óra, amely egy bizonyos mágneses térerősségnek kitéve minimális, vagy ideális esetben semmilyen eltéréssel nem működik.
Ha a gyártók antimágneses tulajdonságokra vonatkozó tanúsítványt kívánnak szerezni az óráikról, akkor azoknak meg kell felelniük az ISO 764 szabványnak (vagy a német DIN 8309 szabványnak). Az ISO 764 egyébként a búvárórákra vonatkozó szabvány (ISO 6425) teljesítésének feltételei közé tartozik, így ha egy tanúsított búváróra van a kezében, az mindig megfelel az antimágneses órákra vonatkozó szabványnak is.
A 764-es nemzetközi szabvány meghatározza a meghatározott nagyságú mágneses mezőnek ellenálló órák vizsgálati feltételeit. Az ISO 764 első változatát 1973-ban adták ki, a 2002-es változat már használatban van, de a 2020-as változat már átesett a jóváhagyási folyamaton.
Ahhoz, hogy egy óra antimágnesesnek minősüljön, 4800 A/m erőnek kell ellenállnia, miközben nem mutat napi 30 másodpercnél nagyobb eltérést.
A szabvány két óratípust különböztet meg:
(a) Mágnesesen ellenálló órák mindennapi viseletre, amelyeket úgy terveztek, hogy ellenálljanak a gyakran előforduló 4 800 A/m-es homogén és folyamatos egyenáramú mágneses térnek.
(b) Javított mágneses ellenállású órák, amelyeket úgy terveztek, hogy ellenálljanak a 16 000 A/m-nek megfelelő vagy annál nagyobb homogén és folyamatos, erős egyenáramú mágneses mezőnek közvetlen közelségben.
Az ISO 764 szerinti vizsgálatot az első típusú órára, azaz normál viseletre végzik. Az órát a vizsgálóberendezésbe helyezik, és kiteszik a mágneses térnek. Ezt fokozatosan növelik a vizsgálati erőig (azaz 4800 A/m). Ezután az órát legalább 60 másodpercig figyelik, hogy az óra ne álljon meg. Ha az órának nincs másodpercmutatója, a megfigyelési idő nagyobb. Ezután az erőt ismét nullára csökkentik.
Az órát a karperec nélkül kell tesztelni (ha az levehető), és a helyiség hőmérsékletének 23°C ± 5°C-nak kell lennie. A mechanikus órákat úgy helyezik a vizsgálóberendezésbe, hogy a mágnesesség 3H-9H irányban, azaz a számlapra vízszintesen hatjon. Elektronikus órák esetében a vizsgálandó motort a lehető legközvetlenebbül kell kitenni a mágneses erőnek.
A mágneses mező alkalmazása során az óra nem állhat meg, de más változás sem következhet be – a kronográf, a naptár vagy például a mutatók stb. működését nem szabad befolyásolni. Több motorral rendelkező elektronikus órák esetében egyik sem állhat meg. Az óra eltérése a mágneses mező bekapcsolása után legfeljebb ± 30/nap lehet.
Az antimágneses órák esetében a legelterjedtebb mértékegységek az amper/méter vagy a Gauss. Átszámításhoz: 1 Gauss = 80 A/m
Mint már említettük, az antimágneses órák nem újdonságok a 21. században. Már a 20. században is szükség volt antimágneses órákra. Ez a fejlődő vasúthálózat és a légi közlekedés miatt nőtt meg. Az 1940-es évektől kezdve például Amerikában a vasutasok óráival szemben támasztott követelmények között szerepelt többek között a mágnesességgel szembeni ellenállás. A pilóták számára pedig ugyanilyen nagy szükség volt az antimágneses órákra, mivel az óráknak ellen kellett állniuk a műszerfalon lévő műszerek mágneses interferenciájának.
Az antimágneses órák fejlesztése a 19. század végén kezdődött a Vacheron Constantin cégnél. Majd 1915-ben bemutatta a világ első antimágneses – akkor még zseb – óráját.
Azantimágneses karóra úttörő szerepe a Tissot-naktulajdonítható. Ezt 1929-ben mutatták be, és 1930-ban dobták piacra. És a találóan Antimagnetique nevet adta neki.
Az 1940-es években az IWC kifejlesztett egy antimágneses órát a Királyi Légierő számára. A brit légierőnek olyan órára volt szüksége, amely ellenáll a Spitfire és Huricane repülőgépek motorjainak interferenciájának. Az IWC előállt a Mark XI órával, amely egy úgynevezett Faraday-kalitkával állt ellen a mágnesességnek.
A Faraday-kalitka egy általában lágyvasból készült védőréteg volt, amely nagyszerű vezető, és magára húzta a mágneses hatást, így maga a szerkezet védve maradt. Bármennyire is zseniális volt ez a megoldás, már nem volt túl elegáns. Azáltal, hogy az órának zárt toknak kellett lennie, általában nem tette lehetővé a dátum megjelenítését, illetve az órák szerelmesei számára a szerkezetre való rálátást. Ezt a néha Mu-fémként is emlegetett védelmet (leggyakrabban nikkel-vas ötvözet) azonban ma is használják.
Az egyik leghíresebb antimágneses óra kétségtelenül a Rolex Oyster Perpetual Milgauss. Az első, 6541-es jelzésű Milgauss-t 1956-ban mutatta be a Rolex, és 1000 Gauss mágneses erőnek állt ellen. Innen a név: a mille franciául ezer, a Gauss pedig a mágneses erő mértékegysége. A Rolex az 1980-as évek végén leállította a gyártást, így az eredeti modellek meglehetősen keresett gyűjtői darabok. A villám alakú másodperces órát 2007-ben dobta újra piacra.
A Rolex Milgauss különösen arról vált híressé, hogy a genfi CERN munkatársai viselték, akik számára a Rolex már 1954-ben szándékosan gyártott néhány darabot.
Abban az időben a Rolex Millgauss nemcsak a nukleáris kutatószervezet dolgozói, hanem pilóták, orvosok és más szakmákban dolgozók számára is ideális választássá vált. A Rolex a már említett Faraday-kalitkával, de a 3131-es szerkezethez használt paramágneses anyagokkal is elérte ezt a magas ellenállást. Ez volt az első óra, amely ilyen magas antimágneses ellenállással rendelkezett. A szokásos antimágneses órák 50-100 Gauss körüli értékeket értek el.
Az IWC 1955-ben hasonló sikert ért el az Inginieur Ref. 666-os modellel. Az Omega pedig az 1957-ben bemutatott Railmaster CK2914 modellel követte, amely 900 Gauss ellenállással rendelkezett.
IWC Ingenieur, Forrás: monochrome-watches.com
A kvarcforradalom némileg beárnyékolta az antimágneses órákért folytatott harcot, de ezek sosem csillapodtak igazán. És ma a kérdés erősebb, mint valaha. 1989-ben az IWC előállt a Ref 3508-as modellel, amely 6250 Gaussnak is képes ellenállni.
Aztán az első valóban teljesen antimágneses mechanikus óra a feltételezések szerint az Omega Seamaster Aqua Terra volt, amely 15000 Gauss ellenállással rendelkezik, és amelyet az Omega 2013-ban mutatott be. Az Omega már nem kizárólag a Faraday-ketrec formájú fémpajzsra támaszkodott, hanem arra összpontosított, hogy olyan anyagokat fejlesszen ki és használjon a szerkezetekhez, amelyek eredendően antimágnesesek. Minden a szilícium azon képességéről szólt, hogy ellenálljon a mágneses hatásoknak.
A szilícium antimágneses tulajdonságainak hasznosítása életképes és költségtakarékos útnak bizonyult, és az Omega szilícium hajszálereket használt más modelljeihez is. Ma már az Omega szinte mindegyiket a METAS által hitelesíttette, megerősítve, hogy az órák 15 000 gaussnak ellenállnak.
Az antimágneses anyagokat a Swatch Group összes márkája használja. Szilícium alapú ötvözetből készült fonalakkal találkozhatunk a Tissot-nál (nézze meg például a Tissot Gentleman-t), a Mido-nál (a gyönyörű Mido Baroncelli példaként) és a Hamiltonnál (például a Hamilton Khaki Aviation pilot). A Hamiltonnál a szilikonszálas szerkezetet a szerkezet jelöléséről ismerhetjük fel (pl. H-21-Si a fent említett pilótáknál), gyakran a gyártó ezt a szerkezet lünettáján jelzi (pl. csak Mido, Tissot), vagy kevésbé ízléses változatban közvetlenül a számlapon (Tissot).
A Certina a szilícium helyett a titániumot választotta, amely szintén kiváló nem csak antimágneses tulajdonságokkal rendelkezik. A nivachron anyag megtalálható az összes 2019 óta megjelent új órájukban.
A Ball szintén az antimágneses órák specialistája. A legtöbb órájuk eléri a 4800 A/m antimágneses erősséget, míg a Mu-metál védelemmel ellátott órák akár a 80 000 A/m-t is.
Ball Engineer Master II Aviator akár 80 000 A/m mágneses ellenállással.
Az Elinvar nikkel, vas és króm ötvözete, amelyet a Hamilton 1931-ben szabadalmaztatott, és felfedezését Charles E. Guillaume svájci tudósnak köszönheti. Az elnevezés aztán az "Elasticity Invariable" (változatlan rugalmasság) szóból származik. Előnye az volt, hogy az ötvözet nem mutatott változásokat a hőmérsékletváltozással, és szinte mágnesmentes is volt. A Hamilton az Elinvart elsősorban a mechanikus órák hajszálrugóihoz használta.
6.10.2022
Hamilton története: hosszú út az amerikai vasutaktól a sváji Swatch szárnyáig
Az Invar vas és nikkel (36% és 64% szén és króm adalékokkal) ötvözete, amelyet Charles E. Guillaume fizikus talált fel 1896-ban. Felfedezéséért 1920-ban Nobel-díjat kapott. Az órákban ötvözeteinek alapjául használták, pl. a Patek Philippe (Silinvar) és a Hamilton (Elinvar). Jobban ellenállt a mágnesességnek és a hőmérséklet-változásoknak.
A NivaGauss egy szilícium alapú ötvözet, a pontos összetétel az Omega üzleti titka. Az Omega már korábban elkezdte a fejlesztést, amikor 2008-ban bemutatta a Si14 anyagot a hajszálelőkhöz. Jelenleg az Omega antimágneses anyagokat használ minden Co-Axial szerkezetében.
A Nivachron™ egy szabadalmaztatott ötvözet, amelyet a Swatch Group az Audemars Piguet-vel és a Certinával együttműködve fejlesztett ki. Először a Swatch Flymagic órában jelent meg. A Certina 2019-ben a Certina DS-1 Big Date 60th Anniversary órában vezette be, és azóta minden új órájában ezt használja. Alapja titán, amely természeténél fogva nagy mágneses ellenállással rendelkezik.
A Nivarox egy nikkel és vas ötvözete, amelyet 1933-ban talált fel Reinhard Straumann. Hasonlóan pl. az Elinvarhoz, kiváló állandó hőmérsékletváltozási tulajdonságokkal és mágnesességgel szembeni ellenállással rendelkezik. Ma már a Swatch csoporthoz tartozó Nivarox cég használja kereskedelmi névként. Az összetétel az alkalmazás szerint változik, de az alap vas és magas százalékban nikkel (30-40%), amelyhez molibdént, berilliumot, titániumot, krómot, szilíciumot és másokat adnak.
A Parachrome vagy Blue Parachrome a Rolex által szabadalmaztatott ötvözet. Jellegzetes kék színe van, de ami a legfontosabb, hogy antimágneses, ellenáll a hőmérséklet-változásoknak, és a Rolex állítása szerint a Parachrom hajszál akár 10-szer ellenállóbb az ütésekkel szemben, mint a hagyományos hajszálak.
A kék Parachrom a Rolex antimágneses ötvözete.
A Silinvar® a Patek Philippe szabadalmaztatott ötvözete. A név a szilikon (szilícium) és a változatlanból származik. Alapja az Invar nikkel-vas ötvözet, amelyet a Patek a 19. század végén történt felfedezése után kezdett el használni. A Silinvarból Patek megalkotta például a Spiromax hajtűt, amelyet az óraműveiben használ.
